Tiszaderzs

Weboldal

Tiszaderzs az Alföld legszárazabb részén fekszik, a csapadékösszeg sokéves átlaga 520 mm körüli. Az évi csapadékmennyiségre ráadásul a nagyfokú megbízhatatlanság a jellemző. Az évi középhőmérséklet 10 °C közelében alakul. Az északi és az északkeleti szelek a leggyakoribbak, a szélcsendes időszak aránya 20 % körüli.

A környező településekhez mérten kis kiterjedésű tiszaderzsi határ természeti földrajzi szempontból eléggé egyhangúnak mondható. A terület legnagyobb részét újholocén öntésképződmények (elsősorban agyag és iszap) fedik, ami arra utal, hogy az újholocéntól a Tisza teljesen átformálta Tiszaderzs határát. Ennek az időszaknak az emlékét igen sok, részben feltöltődött, illetve még ma is felismerhető, sőt vízzel borított meder- és holtág-maradvány őrzi. A folyóvíz egykori jelenlétéről, illetve az áradások kiterjedéséről a település határában használatos földrajzi nevek (pl. Tökös-tó, Fényes, Kolokányos) is árulkodnak, amely egyáltalán nem véletlen, hisz még az 1800-as évek közepén is vízjárásos volt a falu határának nagyobb része. A Tisza oldalozó eróziós és akkumulációs munkája csak a belterület által elfoglalt magasabb térszínt és a belterülettől délkeletre húzódó pleisztocén végi hordalékkúp-felszínt kímélte meg. A falu belterülete az egykori tiszai ártérből kiemelkedő, pleisztocén végi hordalékkúp-felszín iszapos, ártéri löszös képződményére települt. Ez a felszín délkelet felé futóhomokos, löszös homokos, homokos lösszel fedett térszínben folytatódik, mely átvezet Abádszalók és Tiszaszentimre határába. Itt szélbarázdák, hosszanti buckák jelzik a pleisztocén végi felszínformáló erőnek, a szélnek a munkáját. Ez a terület kedvező lehetőségeket teremtett a szőlő-gyümölcskultúra meghonosodásának.

A felszín fejlődéstörténetének és a felszíni képződményeknek megfelelően a falu határának túlnyomó részét réti talajok, illetve elsősorban réti öntéstalajok borítják. A réti talajok számos helyen a hajdani láptalajokból jöttek létre a vízrendezések után. A belterület magaslatát fedő, sztyeppesedő réti szolonyecek térszínileg a réti talajok fölött helyezkednek el, a futóhomokkal, homokos lösszel borított felszíneken viszont csernozjom jellegű homoktalajok, illetve mélyben szolonyeces réti csemozjomok vannak. Ezek a legtermékenyebb talajok, ám Tiszaderzs határának csak igen kis részét fedik.

Az ármentesítés előtt a határnak mindössze 2 %-át tudták szántóként hasznosítani, ám ez az arány ma 70 % körüli. Ez nagyon intenzív te rülethasznosításra vall, melyet a réti jellegű talajok humusztartalma és tápanyagkészlete lehetővé tesz, mivel ezen talajok termékenysége a túlságosan nedves esztendőktől eltekintve jó.

Említést érdemel ugyanakkor, hogy a Cserőközi-holtág mentén 1984 óta természetvédelmi területet alakítottak ki. A mintegy 260 hektárnyi terület galériaerdője és a kanyargós holtág vize sajátos mikroklímát eredményez, mely számos védett növény-és állatfajnak nyújt megélhetési lehetőséget. Ez egy olyan gátakon kívül rekedt Tisza-holtág, melyet sem halastóvá, sem pedig horgászvízzé nem alakítottak át. A terület egyik nevezetessége a víz felszínét borító, mákszemnél is kisebb növény, a vízidara tömeges előfordulása. Ez a világ legkisebb virágos, zárvatermő növénye.







Tiszaderzsen ez idáig ásatás nem folyt, ám a szórványleletek arra utalnak, hogy a település helyét jelentő magaslatot már a korai időkben is megszállta az ember. A falu minden bizonnyal korai, már a XIII. század előtt is létező település, román stílusú templomának nyomai is az egyházi élet kora középkori erdetére utalnak. A honfoglalást követően a Tomaj nemzetség ősi birtokai között szerepelt, a XIII-XIV. században a Szalók és a Tomaj nemzetségek birtokolták. A XIII. században itt lehettek birtokai a Derzsy nemzetségnek is, a XIV. században a Kun, a Pásztói és a Losonczy család rendelkezik a faluban birtokkal. A Derzsyekkel együtt a Bajomiak, majd Mohács után, a Derzsyeken kívül a Fürök, Szabók, Chernelek bírták. A Derzsyekkel rokon Széky Pál egri hadnagy is birtokhoz jut Derzsen, aki a XVI. század végén már Derzsen kívül Igaron, Szőlősön és más környékbeli faluban is birtokhoz jut. Az egri hadnagy elzálogosított birtokait az 1670-es években az unoka, Széky Péter szendrői kapitány szerzi vissza, míg a falu más része a Pefieházy és a Máriássy családok kezén volt.

A török hódoltság végéig, Derzs mai területén több falu is létezett. Cserőközt már 1343-ban említik az oklevelek, s ez a falu még az 1480-as években is létezett. Derzs 1548-as dézsmajegyzékében 9 család szerepel. Derzs és környéke Szolnok várának bevétele után került török fennhatóság alá. A falu lakossága a tatárok 1566-os betörésekor elmenekült, de 1571-ben már 20 házát és templomát említi az összeírás. Az 1590-es években minden bizonnyal újra menekülni kényszerült a lakosság, ám egy 1594-ben készült Báthory-kehely tanúsága szerint újra visszatelepült, s egy része az 1700-as évek elején is folytonosságot mutatott. A falu református lelkészeinek névsora 1646-tól folyamatosan ismert, s ez is folyamatos megtelepedésre utal, noha a falut a török kiűzésekor és a Rákóczi-szabadságharc idején többször elpusztltották. 1711/12-ben a falu végleg újranépesedik. A felszabadító háborúk idején a falu birtokjoga a kincstárra száll, ám a közeli Burán birtokot szerző Borbély Balázs 1728-ban Derzsen is birtokrészhez jut. Mária Terézia végül 1745-ben az egész falut neki adományozza, így Derzsen hosszú ideig a Borbély család az egyedüli birtokos. A falu földesurainak támogatásával történtek a XVIII-XIX. századi nagyobb építkezések, így 1795-96-ban a templom, 1801-ben a lelkészlak, 1803-ban az iskola építése. A Borbély család leszármazottjai és rokonai révén később több nemesi család is birtokot szerez Derzsen.